A szénsavas beton mesterséges eredetű kőanyagok, amelyek bizonyos kötőanyagból állnak, és sok levegővel rendelkeznek
fényesítik a cellákat, amelyek belül egyenletesen oszlanak el. Ma már sok fajta létezik belőlük. A fokozatosság olyan paraméterek szerint történik, mint a kötőanyag típusa, hatókör, keményedési feltételek és mások.
Osztályozás
A cellás betonokat a kötőanyagtól függően a következő típusokra osztják: habbeton és pórusbeton, habgipsz és gázgipsz, habszilikát és gázszilikát, valamint habmagnezit és gázmagnezit. Az első esetben a kötőanyag cement, a második esetben fokozott szilárdságú gipsz, a harmadik esetben mészkő, a negyedik esetben pedig egy magnézium komponens.
Egy olyan paraméter szerint, mint a felhasználási kör, a betonokat hőszigetelőre és szerkezeti-hőszigetelőre osztják. Az utoljára említett cellás beton termékek (tömbök) fokozott szilárdsággal rendelkeznek, és teherhordó szerkezetek építésére használhatók.
A keményedés módját illetően létezik egy természetes illmesterséges módszer. Az első típus a légköri viszonyok hatására megkeményedik, a második pedig a gőzkezelés hatására.
Megjelenés története
Az első történelmi információ olyan építőanyagról, mint a cellás beton, 1889-ből származik. Aztán Hoffman cseh tudós pórusbetont kapott d
klorid és szénsók hozzáadása a cementhabarcshoz. Ennek eredményeként kémiai reakció ment végbe, aminek következtében gáz szabadult fel. Idővel az oldat megszilárdult, és porózus szerkezet alakult ki benne. Tizenöt évvel később az amerikai Dyer és Aulsworth port használt gázgenerátorként, amely cinket, alumíniumot és számos más fémet tartalmazott. A kölcsönhatás eredményeként hidrogén szabadult fel, amely duzzadó adalék szerepét töltötte be. Ez a találmány alapozta meg a porózus beton modern gyártását.
Az építőanyag gyártásának fejlesztéséhez nagyban hozzájárult Ericsson svéd feltaláló. 1920-ban javasolta az oldat duzzasztását kovasav és cement hozzáadásával. A keményedésnek ebben az esetben autoklávban kellett volna történnie 8 atmoszféra nyomáson. Ezt követően Svédországban, majd más államokban is hasonló módon kezdték előállítani a cellás betont. Idővel egyszerre két fajta alakult ki belőlük. Ezek közül az első a gázszilikát volt, amely porózus szerkezetű beton volt, amely mész- és szilícium-dioxid adalékanyag keveréket tartalmazott. 1934-ben megjelent egy második faj - a siporex, -cos
szilika elemekből és portlandcementből készült.
Modern gyártás és terjedelem
A cellás betont (GOST 21520-89) leggyakrabban blokkok formájában állítják elő. Az egyik leggyakoribb építőanyagnak tekintik (a kerámia téglával együtt). Ami a hatókört illeti, meglehetősen kiterjedt, mivel minden ilyen blokkokból épül fel, kezdve a szokásos belső válaszfalakkal és a teherhordó falakkal. A szabványos blokk mérete 600x300x200 milliméter. Másokat azonban külön megrendelésre gyártanak. Abban az esetben, ha a lemez sűrűsége kisebb, mint ötszáz kilogramm köbméterenként, akár hőszigetelő rétegként is használható.
