Az evolúció folyamatában a természet a következő növényi szaporítási módszereket dolgozta ki: vetőmag és vegetatív.
Ez utóbbi azt sugallja, hogy a növény valamely részéből új egyed nyerhető. Ez olyan, mint a klónozás. A növény reprodukálja pontos másolatát. Ennek jelentős előnyei vannak – általában az így szaporodó fajok szerények, ellenállnak a környezeti változásoknak, és jól alkalmazkodnak hozzájuk. De vannak hátrányai is - nem foglalhatnak el hatalmas területeket, mivel nincs mechanizmus a leányegyedek nagy távolságra történő mozgatására, az anyanövényhez van kötve.
A mag (van hím és női virágok) szaporodása később jelent meg, ez adott lendületet a növényzet megtelepedésének a Föld felszínén. Igen, ennek a szaporodásnak nincs stabil eredménye, ez nagyban függ attól, hogy milyen körülmények között esnek a magok. De a növények megtalálták a módját ennek a problémának a megoldására. A szükségesnél többszörösen több magot termelnek, figyelembe véve, hogy 60%-ban a növények egyszerűen nem tudnak fejlődni. Az esélyek tehát kiegyenlítődtek. Előfordul, hogy a növényvilág egyes képviselői különböző típusú növényszaporításokat alkalmazhatnak. Például az eper többnyirehajtásokkal szaporodik, de kevesen tudják, hogy magokat is termel.
A növényszaporítás módszereit vették alapul az emberek, amikor rájöttek, hogy lehetséges új, jobb minőségű fajtákat létrehozni. Így született meg a kiválasztás tudománya. Természetesen meglehetősen nehéz új fajtát szerezni egy magvakkal szaporodó növényből. Ez egy hosszú és fáradságos munka. Képzeljük csak el: a tenyésztőnek egyes növényekről le kell szednie a hím virágokat, hogy aztán mások virágaival beporozhassa, ráadásul nagy területeken. Az ilyen türelmet csak irigyelni lehet. A keresztbeporzásúakkal könnyebb - egyszerűen egymás mellé ültetik, és kiválasztják a szükséges példányokat. Ez persze könnyebb, de a gyakorlat azt mutatja, hogy egy ilyen kiválasztás eredménye meglehetősen instabil.
A növények vegetatív szaporítási módszerei azonban fenntarthatóbb eredményeket adnak. Ide tartozik a hajtásokkal, dugványokkal, rizómákkal,
gumók és hagymák. Ezeket a növényszaporítási módszereket széles körben alkalmazzák a bogyós, virág- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó kertészek. Ráadásul ez az eljárás egyszerű, és a sikeres eredmény 80-85%-át adja. Például sok gyümölcsfa gyökérhajtással szaporodik. Ezenkívül gyakran alkalmazzák az azonos fajta dugványainak oltását növekvő fákra vagy betelepített palántákra. A málna gyökérhajtásokkal szaporodik. Új ribizli bokrot kaphat, ha az alsó ágakat megszórja földdel. Az eper pedig kozmikus sebességgel bajszot ad. Ha megszámolod hányategy bokorból kapsz 200 darabot. Természetesen, amint a gyakorlat azt mutatja, nem mindegyik növény hoz stabil termést, ezért a kertészek nem engedik, hogy az eper ilyen ütemben szaporodjon. De a lépték lenyűgöző.
A növényszaporítás minden módszerét felhasználva az ember saját kezébe vette a lehetőséget bizonyos fajok számának szabályozására, ami lehetővé teszi a folyamatosan növekvő emberiség élelmezési problémájának megoldását.
